Jó napot kívánok! Az előző videómban arról beszéltem, hogy milyen panaszok jelentkeznek, amikor az ember rosszul táplálkozik: A hasunkat érintő panaszok közül kitárgyaltuk a puffadást, illetve a refluxot.
A mai videóban az epepanaszokról lesz szó, ezeknek a jellegéről, a hátteréről és arról, hogy miért alaptalan az, amikor valaki az epéjét félti, ha a zsír fogyasztásáról kerül szó.
Önöknél is gyakran előfordul ez a félelem, hogy „Jaj, csak az epémnek ne legyen semmi baja!”?
A zsíros ételekhez ez a gondolatkör sajnos hozzákötődött, hozzá van láncolva. Ezt a láncot szeretném most, ebben a videóban leoldani. Az epepanaszokat és a zsírfogyasztás összefüggését szeretném helyre tenni.
Maradjanak velem, mert a videó végén levonjuk azokat a következtetéseket, amik az epeúti panaszokkal kapcsolatosak. Meglátják, hogy mennyire nem megalapozott az az állítás, hogy epepanaszok esetén nem szabad zsírt fogyasztani.
Ezt fogjuk ma megbeszélni, remélem, hogy érdekes lesz! De megtanuljuk azt is, hogy hogyan érdemes táplálkozni úgy, hogy ne legyenek epepanaszok. És ha már vannak régebbről, akkor azok hogyan tudnak elmúlni. Remélem, elég érdekfeszítő a téma, úgyhogy vágjunk is bele!
Ezen az ábrán látszik az epeutak felépítése:
Specialista orvos beszél fogyásról, gyógyulásról
© Borka Balázsné dr. Dabóczi Andrea orvos, e.v. | nyilv.tart. szám: 50154520
Ha inkább elolvasná a videó szövegét: kattintson ide!
9. rész: Emésztési panaszok 2 – Epés tünetek
Másolja ki az alábbi, feketével írt karaktersorozatot (linket), és küldje tovább bármilyen módon (e-mailben, Messengeren, Facebookon, SMS-ben...):
https://drfogyas.hu/videosorozat
Családtagja vagy ismerőse is kérhet hozzáférést a videókhoz azzal, hogy megnyitja ezt a linket, és megadja az e-mail-címét, ahová az értésítőket küldhetem neki.
A sorozat korábbi részei:
Az epeutak felépítése nagyon izgalmas. És nem csak a felépítése, hanem a működése is. Az epe a májban termelődő anyag, ami azért folyik be a bélbe, a vékonybélbe, hogy segítse az emésztést.
Segítse elkeverni a béltartalmat, és lehetővé tenni azt, hogy a béltartalomhoz, illetve az ételekhez, amiket elfogyasztottunk, hozzáférjen az a sokféle emésztőenzim, ami ott dolgozni akar az ételek között.
Az epeürülés az egyik, méghozzá nagyon fontos kulcskérdése az állati zsír. Hogy miért? Azért, mert az epehólyag – ami ott zölden látszik a rajzon – csak akkor, és kizárólag akkor tud teljes mértékben összehúzódni, ha az ember állati zsírt fogyaszt.
Ugyanis van egy hormon – aminek szép, hosszú, bonyolult neve van: úgy hívják, hogy Cholecystokinin –, aminek az a feladata, hogy összehúzódásra késztesse az epehólyagot.
És ez a hormon csak akkor tud megfelelően termelődni, ha állati zsírt fogyaszt valaki elegendő mennyiségben.
Tehát nem picike mennyiségben, hanem mondjuk 3-4 dekányi mennyiségben egy-egy étkezésre. Hogy ezt miért hangsúlyozom ennyire? Azért, mert az emberi emésztés gyakorlatilag nem tud jól működni állati zsírok bevitele nélkül.
Ugyanis az epehólyag összehúzódása függ attól, hogy eszünk-e állati zsírt vagy nem.
De mi történik, ha nem eszünk zsírt?
Az epehólyag csak egy picikét húzódik össze, és bent az epehólyagban pang az epe: tehát soha nem ürül ki rendesen, ha az ember nem eszik állati zsírt. Így aztán az epekövesség kialakulásának sokkal nagyobb lesz az esélye.
Ez tehát az egyik nagyon fontos pont, amire szeretnénk most rámutatni, hogy zsírmentes táplálkozás mellett sokkal gyakrabban alakul ki epekövesség.
De itt nincs vége a történetnek, folytatom. A következő nagyon fontos pont, amit meg kell értenünk az emberi emésztés kapcsán, az az epe beömlése a bélcsatornába.
A fenti ábrán látható egy olyan rész, amit úgy hívunk, hogy papilla. Az epeutak és a hasnyálmirigynedv csatornája egyesül, és közösen ömlik be a vékonybélbe egy kis záróizommal ellátott csatornával. Az epefolyadék segíti az elkeverést és feltárást, a hasnyálmirigynedv pedig tartalmazza az emésztőenzimeket, amivel le tudjuk bontani a fehérjéket, zsírokat és szénhidrátokat. Azt, hogy ebből a két emésztőnedvből mennyi jut a vékonybélbe, a papilla alsó végén lévő záróizom szabályozza.
Ha ez a kis záróizom nem nyílik ki teljesen, és nem marad tartósan nyitva, akkor bizony nem lesz elég emésztőnedv a vékonybélben.
Ugyanaz a hormon, ami összehúzódásra készteti az epehólyagot, lehetővé teszi azt is, hogy ez a kis záróizom kinyíljon, és tartósan nyitva maradjon: hogy az emésztőnedvek tartósan ömölhessenek be a vékonybélbe. Ha ez nem történik meg, akkor sajnos az emésztés részleges lesz, mert nem tudnak rendesen lebomlani a fehérjék és a szénhidrátok a vékonybélben.
Ez volt tehát a két nagyon fontos dolog, amit az emésztőrendszer felépítésével kapcsolatban meg kell értenünk, hogy lássuk, hogy a zsír milyen alapvető eleme a jó emésztésnek. Az elegendő zsírbevitel feltétele annak, hogy megfelelő módon meg tudjuk emészteni a többi tápanyagot is, nem csak a zsírt.
Nagyon fontos látnunk azt is, hogy amikor az ember elegendő zsírt eszik, akkor nem okoz semmiféle epeúti fájdalmat vagy bántalmat önmagának, hanem épphogy megelőzi azokat.
Ennek megértéséhez nézzük meg először, hogy mi történik akkor, ha az ember mellőzi az állati zsírok fogyasztását, ahogy azt általában javasolják is Önöknek – sajnos.
Egyrészt már említettük, hogy nem húzódik össze rendesen az epehólyag, tehát az epének csak egy kis része kerül be a vékonybélbe. Nem nyílik ki ez az epeúti vezeték, amit a fenti ábrán lehet látni.
Ha pedig ez az epeúti vezeték nem nyílik ki rendesen, akkor kevesebb emésztőenzim és kevesebb epe jut be a vékonybélbe. Tehát az emésztésünk rosszabb minőségű lesz. Ezért, ha mellőzzük az állati zsírok fogyasztását, akkor sokkal gyakrabban fordul elő puffadás az elégtelen emésztés eredményeképpen.
Ha Önnek gyakran fordul elő puffadása, és időnként felső hasi fájdalma is kialakul, akkor gondoljon arra, hogy nem a zsír, hanem épphogy a zsír hiánya okozhatta ezeket a fájdalmakat vagy tüneteket.
Másrészt, amikor nem eszünk elegendő mennyiségű állati zsírt, az a bizonyos záróizom túl hamar becsukódik. Az történik az emberi emésztőrendszerben, pontosabban az epeutakban, hogy az epe folyna ugyan az epeutak végén levő kis nyíláson keresztül a vékonybélbe, de – mivel kevés zsírt ettünk – ez a záróizom hamar összezáródik.
Így az epe nem tud beürülni a vékonybélbe, hanem az epeutakban pang. Ettől pedig feszülnek az epeutak, és kialakul a jobb felső hasi fájdalom.
Tehát pont nem akkor alakul ki igazán fájdalom, amikor gondolnánk: amikor sok zsírt tartalmazó ételt eszünk. Hanem éppen akkor, amikor ettünk egy kicsi zsírt, de nem eleget.
Ugyanis, ha valaki alkalomszerűen eszik egy kicsi zsírt, és egyből érzi ezt a fájdalmat, akkor rögtön azt gondolja: „Nekem már a kicsi zsírtól is fáj az epém, tehát én nem bírom a zsírt.” Tehát ez helytelen következtetés – mert ömlene az epe, de nem tud, csak egy pici ömlik be, és ettől feszülnek az epeutak.
Aki azonban megtanulja azt, hogy megfelelő szénhidrátcsökkentés és zsírbevitelnövelés mellett ezek a dolgok jól fognak működni – azaz szépen ömlik az epe a bélbe, ahogy ez a biológiai működésünk szerint megadatott nekünk –, akkor semmiféle epeúti fájdalom nem jelentkezik.
Ezt a jó érzést kívánom mindenkinek! Ahhoz azonban, hogy ne fejjel menjünk a falnak, először meg kell tanulni néhány dolgot, amire a zsírfogyasztás bevezetésekor figyelnünk kell.
Ezek közül a legfontosabb az, hogy ha valaki évtizedeken át zsírmentesen evett, akkor van esélye arra, hogy epekövek alakultak ki az epehólyagjában. Ebben az esetben előfordulhat, hogy amikor elkezd nagyobb mennyiségű zsírt fogyasztani, és az epehólyagja jól összehúzódik, akkor a benne ülő kicsi epekő kilökődik, bejut az epeutakba, és epegörcsöt okozhat. Ez megelőzendő.
Ezért azt javaslom mindenkinek, aki hosszú idő óta állati zsírban szegényen vagy attól mentesen étkezik, hogy – mielőtt áttér egy ilyen zsírban dúsabb étrendre – végeztessen el egy hasi ultrahangvizsgálatot, és nézesse meg, hogy vannak-e kisméretű epekövei. Ha kisméretű epekövei vannak, akkor azokat először el kell távolítani, és csak utána szabad átállni erre a zsírban dúsabb étrendre, addig egyáltalán nem javasolt.
Tehát erre az egyre kell figyelni, hogy vannak-e kisméretű epekövek, amelyek képesek beszorulni az epeutakba. Az 1 cm-nél kisebb kövek esetén mindenképpen figyelni kell arra, hogy ne növeljük a zsírfogyasztást, hanem először szüntessük meg ezt az állapotot.
Most áttérek a tapasztalatainkra, mert mindig ez a legizgalmasabb, hogy de hát mit látunk, mi az orvosi tapasztalat?
Az a tapasztalat – és ezt össze is foglaltuk egy tudományos cikkben orvos-kutató kollégáimmal –, hogy amikor az embernek a hagyományos étrend mellett kialakult epeúti panaszai miatt epeköve lesz, és ezért eltávolítják az epehólyagját –, akkor még nem biztos, hogy elmúlnak az epeúti panaszai.
Mert, ahogy az előbb láttuk, hiába nincsen epehólyag, az a kis csövecske, és főleg annak a záróizma nagyon fontos szerepet tölt be a jó emésztésben. Ha az nem nyílik ki rendesen – mert az embert letiltották az állati zsírok fogyasztásáról –, akkor bizony az epeutakban hólyag nélkül is panghat az epe: ezzel feszülést és epeúti fájdalmat okozva.
Ezért maradhatnak meg az epe-panaszok epeműtét után is, zsírszegény étrend mellett.
Ha azonban epeműtét után – akár epehólyag nélkül élve – elkezdjük növelni a táplálékkal bevitt zsír mennyiségét, akkor az epeutak végén levő kis, papilla nevű nyílás rendesen kinyílik, tartósan nyitva marad, és a szükséges mennyiségben ömlik az epe a vékonybélbe. Így teljesen megszűnnek az epeút feszülésével járó panaszok is.
Az említett tudományos cikkhez egy felmérésben kérdeztük meg a betegeinket, akik epehólyagműtét után érkeztek hozzánk (eltávolították az epehólyagjukat), hogy milyen panaszaik voltak az epehólyagműtét előtt, majd pedig az epehólyagműtét után a hagyományos, zsírszegény étrend mellett. Majd azt is megkérdeztük, hogy a zsírban dúsabb étrend bevezetését követően milyen panaszaik maradtak vagy alakultak ki.
Az az eredmény jött ki egyértelműen, hogy míg az epehólyag műtét után hagyományos étrenden élve megmaradtak a panaszaik és epeúti fájdalmaik, addig a zsírban dúsabb étrend bevezetésére ezek a fájdalmak teljesen megszűntek. Ez tehát az orvosi gyakorlatból jövő tapasztalat.
Úgyhogy azzal tudom Önöket bíztatni, hogy érdemes megtanulniuk ezt az étrendet!
Az anatómiai és élettani tények, valamint a mi orvosi tapasztalatunk is ezt támasztja alá: ha valaki zsírban dúsabban étkezik, akkor az epeúti panaszok egyszerűen megszűnnek, és nem kínozza tovább az embert ez a nagyon kellemetlen tünetegyüttes.
